Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Szentmise, liturgia

Ferenc pápa szilveszter-esti vesperás imája: Hála a teljessé tett időért, mert minden jó az Isten adománya

Áldás az egész évre - REUTERS

31/12/2017 19:16

Ferenc pápa a hagyományoknak megfelelően az év utolsó napján – idén éppen Szent Család vasárnapja estéjén, a Szent Péter bazilikában tartott vesperás imádsággal és a Te Deum hálaadással vett búcsút az ó-esztendőtől.

Jézus születése adja az idők teljességét

„Amikor eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4) - idézte a pápa a vesperás rövid olvasmányát a Galata levél híres negyedik fejezetéből és hálaadó gondolatait az „idők teljessége” páli teológiai fogalomból merítette. Ez az esti imádság az idők teljessége légkörét árasztja. Nem azért, mert a naptári év utolsó napjához érkeztünk, de sokkal inkább azért, mert hitből fakadó szemlélődésre indít, annak a megsejtésére, hogy Jézus Krisztus, a testté lett Ige adott teljességet a világ idejének és az emberi történelemnek.     

„Asszonytól született” – olvasta tovább a pápa a szentpáli galata levelet: Az első, aki megtapasztalta a Jézus köztünk léte adta teljesség értelmét, az az Asszony volt, aki őt szülte. A megtestesült Ige anyja, a Theotokosz, az Isten Anyja. Rajta keresztül, hogy így mondjuk, fakad fel az idők teljessége: alázatos és hittel teli szívén keresztül, a Szentlélek által teljesen áthatott teste által.

Hála a teljessé tett időért: minden jó az Isten adománya

Az egyház tőle örökölte meg és örökli továbbra is a teljességnek ezt a bensőséges felfogását, mely a hálaérzetet táplálja, ami az egyetlen lehetséges válasz Isten végtelen ajándékára. Elemésztő hálaadás ez, mely a pólyába csavart és jászolba fektetett Gyermek szemléléséből indul ki és rajta keresztül árad az egész világra. Olyan köszönet (grazie) ez, mely a Kegyelmet (Grazia) tükrözi, nem tőlünk jön, hanem tőle, és magába vonja az én és a mi lényünket. Ebben a Lélektől teremtett légkörben Istenhez emeljük hálaadásunkat az egész évért, amely most végéhez közeledik, elismerve, hogy benne minden jó az Isten adománya.   

Sokféle módon elhibáztuk és megsértettük ezt a 2017-es évet

Ebben a 2017-es esztendőben is, amelyet teljes és egészséges évként az Isten adta nekünk, mi emberek azt sokféle módon elhibáztuk és megsértettük a halál műveivel, hazugsággal és igazságtalansággal. A háborúk ennek az értelmetlen és megismétlődő gőgnek a legfőbb jele. De továbbá annak a jelei azok a kisebb nagyobb sértések, melyek az életet, az igazságot és a testvériséget sebzik meg, és amelyek az ember sokféle társadalmi és környezeti hanyatlását okozzák. Mindezekért Isten, a testvérek és a teremtett világ előtt magunkra akarjuk venni - kötelességszerűen is - a felelősségünket.         

Róma népe hozzájárul a közjóhoz

Ám ezen az estén felülkerekedik Jézus kegyelme és annak visszfénye Máriában. Felülkerekedik bennem ezért a hála, amit Róma püspökeként érzek a lelkemben azok iránt, akik nyitott szívvel élnek ebben a Városban – szólt személyes hangon Ferenc pápa. Rokonszenvet és hálát érzek mindazon személyek iránt, akik napról napra, kisebb vagy nagyobb konkrét gesztusokkal hozzájárulnak Róma közjava számára: törekszenek a legjobban betölteni a kötelességüket, körültekintőek a közlekedésben, tiszteletben tartják a köztereket és jelzik azokat a dolgokat, amelyek nem mennek jól. Figyelmesek az idős és nehézségben lévő emberek iránt. Ezer és egyféle konkrét magatartásformákon keresztül fejezik ki a város iránti szeretetüket. Szónoklatok és feltűnés nélkül, a polgári jólneveltség stílusával a hétköznapokban. Ennek révén csendesen hozzájárulnak a közjóhoz.

Ferenc pápa hálája a szülők, a tanítók és a nevelők iránt

Hasonlóképpen nagy hálát érzek a szülők, a tanítók, a nevelők iránt, aki ugyanezzel a stílussal alakítják a gyerekeket és nevelik a fiatalokat a polgári erényre, a felelősség etikájára, a részvételre, a törődésre és az őket körülvevő világ iránti érdeklődésre. Ezek a személyek, akikről nem szólnak híradások, Róma lakosságának a többségét alkotják.  Közöttük nem is kevesen anyagi nehézségekkel küzdenek, de nem siránkoznak miatta, és nem is táplálnak haragot vagy bosszút magukban, hanem napról napra próbálják megtenni a tőlük telhetőt, hogy egy kicsit javítsanak a dolgok menetén. Ma, miközben hálát adunk az Istennek, arra hívlak benneteket, hogy juttassátok kifejezésre elismeréseteket a közjó e nagy kézművesei előtt, akik nem szavakkal, hanem tettekkel szeretik a városukat – zárta beszédét Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában tartott vesperás imádság során, mellyel Róma püspökeként búcsút vett az ó-esztendőtől.

(vl)      

31/12/2017 19:16