Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Utazások, látogatások

Ferenc pápa május 10-én Nomadelfiába és Loppianóba látogat

Ferenc pápa 2016-ban fogadta a nomadelfiai közösség tagjait

02/02/2018 13:46

A szentszéki szóvivő bejelentette, hogy Ferenc pápa május 10-én Nomadelfiába utazik, ahol meglátogatja a Zeno Saltini atya által alapított közösséget, majd Loppianóban találkozik a Fokolare mozgalom képviselőivel.

Nomadelfia: találkozó a Saltini atya által alapított közösséggel

A Szentatya május 10-én, csütörtökön reggel fél nyolckor a Vatikánból helikopterrel a valamivel több, mint fél órányira fekvő Nomadelfia sportpályájára repül. Itt a grossetói püspök, Rodolfo Cetoloni várja Ferdinando Neri atyával és Francesco Matterazzóval, a közösség elnökével együtt. A pápa fölkeresi az alapító Zeno Saltini atya sírját, és meglátogat egy családközösséget. (Nomadelfiában olyan családok élnek, akik árva, vagy elhagyott gyermekeket fogadtak be. A közösséget 1948-ban alapította Santini atya – a szerk.). Ezután a helyi templomban találkozik a nomadelfiai közösség tagjaival, majd egy kis ünnepség következik a fiatalokkal, akiket a pápa beszéddel köszönt.

Loppianóban találkozik a Fokoláre mozgalom képviselőivel

Nomadelfiából a pápa fél tízkor helikopterrel átröpül Loppianóba, ahol a fiesolei püspök, Mario Meini, valamint a Fokoláre mozgalom elnöke, Maria Voce fogadják. A Szentatya imádkozik a Mária Istenanya szentélynél, majd itt találkozik a közösség tagjaival. Fogadja a Mária Műve mozgalom elnökének köszöntését, majd válaszol a jelenlévők néhány kérdésére, és beszédet mond. Végül üdvözli a közösség egy csoportját és helikopterrel tér vissza a Vatikánba, várhatóan déli fél egy körül.

(gá) 

02/02/2018 13:46