Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Ferenc pápa szerint nem alkalmas még az útja hazájába, Argentínába

A pápa az argentin főpásztorokkal - ANSA

05/02/2018 13:38

Oscar Vicente Ojea püspök, az argentin püspöki konferencia elnöke február 3-án az argentin püspöki konferencia végrehajtó bizottságának az élén látogatást tett Ferenc pápánál, melynek végén interjút adott a szentszéki VaticanNews hírügynökségnek.

„A mi legfőbb elkötelezettségünk, hogy a gyakorlatba ültessük át Ferenc pápa tanítóhivatali megnyilatkozásait, ami igazában azt jelenti, hogy az evangéliumot a maga valóságában éljük napjainkban”.

Arra a kérdésre, hogy a pápa milyen tanácsokat és útjelzéseket adott a bizottság számára, Ojea püspök elmondta: Találkozásunk a pápával a különféle dikasztériumokban folytatott látogatásaink csúcspontja volt, amelynek legfőbb témája a fiatalokról szóló szinódust és Amazónia kérdését érintette, de szó esett az Amoris Laetitia apostoli buzdításról is. A pápa azt kérte tőlünk, hogy bátran éljük az evangéliumot és egyértelmű iránymutatást adjunk az ország konkrét helyzetére. Adjunk továbbá világos értelmezést a pápa tanításának, főként annak társadalmi vonatkozásában, mely nagyon újszerű és megújító jellegű.

Ferenc pápa argentínai apostoli útjára vonatkozólag a konferencia elnöke így válaszolt: Mi ismét leszögeztük az argentin nép óhaját, hogy jöjjön el hozzánk a Szentatya. Azt válaszolta, hogy a mostani nem alkalmas időpont. Tiszteletben tartjuk ezt a döntést és várjuk, hogy eljöjjön az alkalmas időpont, amikor Ferenc pápa hazalátogat.

(vl) 

05/02/2018 13:38