Hatodik nagyböjti elmélkedés: Jézus összegyűjti a világ összes könnyét

A Ferenc pápa és a római kúria számára tartott nagyböjti lelkigyakorlat negyedik, keddi napjának délutáni elmélkedését Josè Tolentino de Mendonça atya, lelkigyakorlatos mester az evangéliumi asszonyok könnyeinek szentelte, melyek Jézus szomjúságára utalnak. A könnyek feltárják az élet és a kapcsolatok szomját. Ebben az értelemben vette sorra Tolentino atya az értelmét az ember életében az Istennel kapcsolatban felbukkanó könnyek értelmét, ahogy azok főként a Bibliában és különféle jeles szerzőknél felbukkannak.

Az asszonyok könnyei az evangéliumokban

Mária, a naimi ifjú anyja, a bűnös asszony…, sírnak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az evangélium számos női alakját és sírásukat. Különféle életkörülmények, eltérő korok, gazdagok és szegények, de a maguk módján evangelizálnak bennünket. Stílusuk is egy szolgálat és ők kérdéseikkel soha nem akarják kelepcébe csalni Jézust. Ami egységbe fűzik őket, a könnyük, mely érzelmeik, konfliktusaik, örömeik és sebeik túláradásából fakad. Ám a könnyek elmondják, hogy Isten megtestesül az életünkben, tévedéseinkben és találkozásainkban. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus is sír. Jézus magára veszi a mi életállapotunkat, egy lesz közülünk, ennélfogva könnyeink belefoglaltatnak az övéibe. Jézus magával hordozza a könnyeinket. Amikor sír, magába foglalja és fölveszi a világ összes könnyét.

Élet utáni vágy      

Éppen az evangélium asszonyai adnak létjogosultságot a könnyeknek, mikor föltárják a könny, mint jel fontosságát. A prédikátor idézett egy ateista pszichoanalitikus tapasztalatából, aki elmondja az öngyilkosság gondolatával küzdő mélydepressziós betege felfedezését, amint saját könnyei láttán kezd eltávolodni az öngyilkosság gondolatától, mert a könnyek nem a halál utáni vágyból, hanem ellenkezőleg, az élet utáni vágyból fakadnak föl.

Isten ismeri a sírás fájdalmát

Gyerekkortól kezdve a sírás a kapcsolatok iránti vágyat jelzi- emelte ki a szónok. Sok szent sírt az életében, az apostolok közül Péter keserves sírásra fakadt, de ismertek Szent Ignác bőséges könnyhullatásai is. Tolentino atya idézte a román filozófus, Emil Cioran szavait, aki szerint a vallás legnagyobb ajándéka az, hogy megtanít sírni és így az örökkévalóság értelmét adják a fájdalmas jelennek. Ha a könnyeink elapadnak, akkor elvész az Isten utáni vágyokozásunk, az éltető szomj. A filozófus felemlíti Assisi Szent Ferenc példáját, aki élete végén szinte megvakult, aminek az oka az orvosok szerint a sok sírás volt, mire ő azt válaszolta: az utolsó ítéletkor csak a könnyeinket fogják lemérni.

Életrajzunkat leghitelesebben a könnyeinken keresztül lehet elmondani: az öröm, az ünnep, a fényes megindultság könnyein keresztül, amihez éppúgy hozzátartoznak a sötét éjszakák, a gyötrelmek, az elhagyatottság, a bűnbánat és a bűn feletti töredelem könnyei. De könnyek éppúgy az el nem sírt, ám torokszorító érzések, amikor a könnyek hiánya még súlyosabban nehezedik ránk. Isten mindezt ismeri és úgy fogadja, mint egy könyörgést. Bízzunk benne és ne rejtegessük a könnyinket, de főként ne az Isten elől.

A kapcsolatok keresése      

A görög egyházatya, Nazainszi Szent Gergely szerint a könnyek mintegy az ötödik keresztséget jelentik. A emberjogokért küzdő Nelson Mandelának a börtönben szembetegsége miatt elapadtak a könnyei, de mindvégig megmaradt az igazság utáni szomja. Amikor a sírásunkat tapintatból elrejtjük a másik elől, tesszük ezt azzal a meggyőződéssel, hogy az igazság, amiért sírunk, az valamiképp látható, vagy látható lesz. Végül a lelkigyakorlatos mester a Jézus lábát könnyeivel áztató asszonyra utalt, akinek őszinte sírása és keresetlen gesztusa tovább folytatódik a népi vallásosság gazdag lelkivilágában.

(vl)