Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Dokumentumok

Elhunyt Karl Lehmann bíboros, nyugalmazott mainzi érsek – Ferenc pápa részvéttávirata

Karl Lehmann bíboros 80 évesen a mainzi dómban - EPA

12/03/2018 14:30

Március 11-én vasárnap hajnalban, 81 éves korában elhunyt Karl Lehmann német bíboros, nyugalmazott mainzi érsek, aki egy korábbi agyvérzés súlyos következményeivel küszködött.

Ferenc pápa hétfőn délben saját aláírásával ellátott táviratot küldött Kohlgraf mainzi érseknek, melyben jelzi, „szomorúsággal értesült Lehmann bíboros haláláról. Együttérzéséről biztosítja az egész egyházmegyét és imádkozik a hosszú, fájdalmas betegségben elhunyt főpásztorért. Sokesztendős teológusi és püspöki, valamint a német püspöki konferencia élén betöltött szolgálata révén formálta az egyházat és a társadalmat. Állandóan arra törekedett, hogy nyitott maradjon az idők jelei és kérdései iránt és hogy választ, iránymutatást adjon, hogy az emberek saját útjukra leljenek és a felekezetek, meggyőződések és országok között kapcsolatokat keressék. Jézus, a Jó Pásztor adja meg hűséges szolgájának az élet beteljesedését és bőségét a mennyei hazában”. Végül Ferenc pápa a gyásztáviratban áldását küldi mindazoknak, akik Lehmann bíborost gyászolják.

Karl Lehmann bíboros életrajza: mainzi püspök 1983-2016 és a püspöki konferencia elnöke 1987-2008 között   

Karl Lehmann 1936. március 16-án született a Frankfurt melletti Sigmaringenben. Húszévesen lép szemináriumba és kerül Rómába a Német-Magyar Pápai kollégiumba. Tanulmányait a Pápai Gergely egyetemen végzi, majd 1963-ban, tehát a II. Vatikáni Zsinat idején szentelik pappá Rómában. 1964 és 1967 között a jezsuita Karl Rahnerrel együtt a müncheni és a münsteri egyetemen együtt tanítanak és közelről követik a zsinati eseményeket. Egészen fiatalon, 32 évesen 1968-ban nevezik ki teológiai tanárnak, először Mainzban tanít, majd három évvel később Freiburgban. 1974-ben VI. Pál pápa az akkor nagy tekintélyű Nemzetközi Teológia Bizottság tagjai közé sorolja. II. János Pál pápa 1983-ban mainzi főpásztorrá nevezi ki és lesz Szent Bonifáciusz mainzi püspök,  a „németek apostolának” 87. utóda. A német püspöki konferencia tisztét több cikluson át betölti 1987-től 2008-ig. 1988-98 között tíz éven át tagja a Hittani Kongregációnak.

2001: Walter Kasper, Karl Lehmann és Jorge Mario Bergoglio új bíborosok  

2001. február 21-én II. János Pál pápa bíborossá nevezi ki. A 41 új kardinális között Walter Kasper, Karl Lehmann és Jorge Mario Bergoglio együtt veszik át a bíborosi birétumot Szent II. János Pál pápa kezéből. 2016 óta, amikor Ferenc pápa elfogadta a lemondását, nyugalmazott érsekként visszavonultan élt Mainzban.

(vl)

 

12/03/2018 14:30