Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Ferenc pápa rózsafüzér imádsága nyitotta meg a májusi Mária-hónapot

A fájdalmas rózsafüzért mondták Szíriáért - AP

02/05/2018 19:09

Ferenc pápa május elsején, kedden délután öt órakor érkezett a Róma határában fekvő Divino Amore, Isteni Szeretet kegyhelyre és ott a római hívek számára közkedvelt Mária-kegyhelyen imádkozta el a rózsafüzért, főleg római hívek ezreivel együtt. Ferenc pápa a rózsafüzér imádságot felajánlotta Szíria és a világ békéjéért. A Szentatya a kegyhely kápolnájában a Mária kegykép előtt imáságba mélyedt, majd egy olvasó felolvasta a Húsvét vasárnapján a Szent Péter bazilika loggiájáról elmondott Urbi et Orbi üzenetének azt a részét, mely felhívás Szíria békéjéért: 

Békefelhívás Szíriáért        

„Mi pedig a béke gyümölcseit kérjük az egész világ számára, kezdve a szeretett és elgyötört Szírián, melynek lakosságát a végsőkig kimerítette a háború, aminek nem akar vége lenni. A feltámadott Krisztus fénye világosítsa meg minden politikai és katonai felelős lelkiismeretét, hogy késedelem nélkül vessenek véget a folyamatban lévő öldöklésnek, tartsák tiszteletben a humanitárius jogot, és gondoskodjanak arról, hogy a segítség eljuthasson ezekhez a testvéreinkhez, akiknek égető szükségük van erre, egyszersmind biztosítva a megfelelő körülményeket a kitelepítettek hazatérésére”.

Rózsafüzér Krisztus szenvedéseinek a titkaival

Ferenc pápa a fájdalmas olvasó titkait imádkozta végig Krisztus értünk vállalt kínszenvedésének öt misztériumával, melyek az Üdvözítő vérrel verítékezése, megostoroztatása, tövissel megkoronázása, kereszthordozása és végül a keresztre feszítése. A Szentatya rózsafűzér imádságát a kegyhely környékén több ezren követték. Mielőtt visszaindult volna a Vatikánba, a kegyhely épületének a balkonjáról megköszönte ünnepélyes jelenlétüket és a közös imádságot.

A kegyhely története

Hagyomány szerint 1740 tavaszán egy Rómába tartó zarándok eltévedt Castel di Leva környékén, ahol egy kutyafalka támadt rá fenyegetően. Segítségkérően körülnézett, mígnem a tekintete a közeli kastély tornyán egy képet pillantott meg, mely a Szűzanyát ábrázolta a Gyermekével. Jámbor zarándokként azonnal az Isten Anyja közbenjárásáért fohászkodott, hogy szabadítsa meg a kutyák falkájától, mire azok hirtelen megálltak és elinaltak. E csodás eseménynek még aznap híre terjedt és egyre többen zarándokoltak el a kastély kegyképéhez. Öt évvel később, 1745. április 9-én az időközben emelt új kápolna oltára fölé helyezték a kegyképet ünnepi szertartással.

A kegykép segítő szerepet játszott a II. Világháború során is

A kegykép segítő szerepet játszott a II. Világháború során, amikor 1944. január 24-én Rómába vitték a Lucinai Szent Lőrinc templomba. XII. Piusz pápa, látva a német megszálló hadsereg és a szövetségesek közti döntő összecsapás közeledtét, ünnepélyes fogadalmat tett az Isteni Szeretet Szűzanyjának, hogy ha megmenti a Várost a bombázásról, akkor újjáépíti a kegytemplomot. Róma valójában ostrom nélkül megszabadult és XII. Piusz pápa 1944. június 11-én a Szent Ignác templomba ment hálaadó imádságra, hogy megköszönje az isteni segítséget. Ott ezen alkalommal az Isteni Szeretet Szűzanyját a Város Megmentőjének  - Salvatrice dell’Urbe - hirdette ki. A háború után Isten Szolgája, Umberto Terenzi atya fogott hozzá a kegyhely új életének a megalapozásához, együtt az Isteni Szeretet oblátus nővérekkel. Sok nehézség leküzdése után 1996. január 8-án helyezték el az új kegyhely alapkövét, amelyet 2000-ben, a Nagy Jubileum idején szenteltek fel. A kegyhely továbbra is nagyon kedves a rómaiak számára. Minden évben Húsvét utáni első szombattól egészen október utolsó szombatjáig éjszakai gyalogos zarándokutat tartanak: A Circus Maximus közelében fekvő Porta Capena-tól indulnak, majd a Szent Sebestyén kapun keresztül, a Quo vadis Domine templom mellett haladnak tovább a Szent Sebestyén katakombáig, onnan pedig tovább a Via Appia Antica ősi útján, melyen egykor az Apostolfejedelmek érkeztek a városba. A 14 kilométeres utat megtéve hajnalban érkeznek a Isteni Szeretet kegyhelyre, ahol a Zarándokok miséjén adnak hálát Istennek és mondanak köszönetet a Szűzanyának.

(vl) 

02/05/2018 19:09